Maros felé. Délután mi is kisétáltunk a hídra. A város alatt levő gátat elhagyva, töltésen vezet az országut a híd felé. A mintegy kilométer széles ártéren füzesek legelők, távolabb gyömölcsösök vannak, a hídfőnél pedig a sporttér, marosparti csárda és egy szép gesztenyefa sorral beárnyékolt sétány foglal helyet. Kétoldalt az ártéri legelők mélyedéseiben már ezőstösen csillogott a víz, az erős napsütésben mint tükör darabok  ragyogtak a vízfoltok. A csárdaépületből és az út tulsó oldalán levő kis házikóból költözködni kezdtek az ottlakók. A ház előtt kirámolt dunnák ágyneműek és butordarabok várták az elszálítást. A folyót még mindíg jég borította csupán a szemhatár szélén látszottak a fehér csillogásban sötétebb foltok, jelezve hogy ott már megtört a jég. Idefönn azonban még mindíg nem bírt a víz ereje a jéggel. Mozgott zugott, a repedésekben lyukakban örvénylett kavargott a víz, de a jég csak nem mozdult el. Hétfőn ugy 1 órakor indultunk ki a Maros felé. Alig értünk  a Szegedi utcára, a szembejövők lelkendezve ujságolták hogy - megindult a jég. Megszaporáztuk lépteinket, Vissza Előző oldal 5.oldal Következő oldal